Kettő a három világklasszis "holland tulipánból": Van Basten és Rijkaard (Fotó: Action Images, archív)

Patót tizenhét éves korában 22 millió euróért vették meg 2007 nyarán a brazil Internacionaltól. Mivel az Európai Unión kívülről érkezett, 18. születésnapjáig (2007. szeptember 3.) egyáltalán nem, azt követően pedig csak barátságos mérkőzéseken játszhatott. Hivatalos bemutatkozására 2008. január 13-án került sor, amikor a Napolit gyalulta le a Milan 5–2-re, ő pedig egy gólt szerzett. Nagyon fiatalon került a milánóiakhoz, és még rengeteg éve van trófeákat nyerni. Ha lesz türelme kivárni az újabb sikerkorszakot, akkor akár a lista első helyére is felkúszhat.

9. Andrea Pirlo

A 2006-ban Olaszországgal világbajnoki címet szerző Pirlo a városi rivális Internazionalétól érkezett, körülbelül 18 millió eurónak megfelelő líráért 2001-ben. Igazi „trequartista" volt a szerepköre, amíg Carlo Ancelotti meg nem találta neki a stílusához (és a csapatáéhoz) legmegfelelőbb pozíciót, a visszavont játékmesterét. Pirlo kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Milannal (2003, 2007), és minden más fontos trófeát is begyűjtött. Bár az utóbbi években nem találja a csúcsformáját, a 2000-es évek elején és közepén posztján a világ legjobbja volt.

8. Ruud Gullit

Gullit 1987-ben jött a PSV-től, akkor világrekordnak számító összegért, mai árfolyamra átszámolva 6 millió euróért. Abban az évben megkapta az Aranylabdát – ő maga volt a totális futballista. Nagyszerű fizikai adottságai remek technikával és átlagon felüli játékintelligencával kiegészülve képessé tették rá, hogy a pálya bármelyik részén megállja a helyét. Nem maradt hiányérzete a milánói évek után, mindent megnyert, amit csak lehetett. Az 1989-es BEK-döntőben – amelyet a Steaua Bucuresti ellen 4–0-ra nyertek meg – két gólt szerzett. A holland 1993-ban a Sampdoriához távozott, miután az 1993-as BL-fináléra Capello nem nevezte.

7. Frank Rijkaard

1988-tól kezdve öt éven keresztül boldogította Milánó piros-fekete felét. Természetesen mindent megnyert a klubbal, a Benfica elleni BEK-döntőben ő szerezte az egyetlen gólt. Középső védőként érkezett Olaszországba, Arrigo Sacchi csinált belőle védekező középpályást, ő volt a prototípusa a Patrick Viera (a francia is felkerülhetne egy tízes listára, ahol a Milan tíz legkevésbé bevált igazolását taglalnánk) által tökélyre fejlesztett modern védekező középpályásnak. 1993-ban tért vissza az Ajaxhoz.

6. Dejan Szavicsevics

1992-ben sikerült Silvio Berlusconinak megszereznie, pedig már évekkel korábban kinézte. A törékeny montenegróit a Milan mindenható ura nevezte el „Zseninek" (s a becenév rajtamaradt), aki látta az 1994-es BL-döntőben a Barcelonának rúgott gólját – úgy harminc méterről, az oldalvonal mellől emelt(!) a kapuba. Az utolsó milanos találatát az Inter ellen lőtte, 1998. január 8-án, amikor a piros-feketék 5–0-ra verték meg Olasz Kupa-mérkőzésen a városi riválist.

5. Marcell Desaillly

Miután tagja volt az 1993-ban a Milan ellen a Bajnokok Ligája  első kiírását élen záró Olympique Marseille-nek, Berlusconi nem habozott megszerezni a ghánai származású franciát. A következő évben ismét BL-t nyert, immár milánói színekben. Ezzel ő lett az első játékos, aki két egymást követő évben különböző csapatokkal hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát. Bár legjobban védőként szeretett játszani, sokszor a középpályán szorgoskodott. 1998-ban a Chelsea-hez igazolt.

4. Andrij Sevcsenko

Andrij Sevcsenko 1999-ben, huszonöt millió dollárért érkezett a Dinamo Kijevtől. Nem maradt ki egyik trófea sem a gyűjteményéből, egyénileg is aratott, Aranylabdát kapott, többször is gólkirály lett a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában is. 2003-ban ő lőtte a Juventus elleni BL-döntőben a mindent eldöntő, győztes büntetőt. Szintén a fináléban, két év múlva – amikor a Liverpool volt az ellenfél – is az ő tizenegyesére került sor utolsóként a párbajban, ám Dudek védése azt jelentette, hogy elbukott a csapata. 2006-ban elhagyta imádott klubját, a Chelsea-hez került, és bár még visszatért (2008–2009), már megközelíteni sem tudta korábbi ragyogó teljesítményét.

3. Filippo Inzaghi

SuperPippo sokat köszönhet Carlo Ancelottinak, akinek a javaslatára Berlusconi a Milanhoz hozta. Tomasson, Rivaldo, Sevcsenko, Gilardino, Ronaldo, Huntelaar, Crespo, Vieri, hogy csak néhány nevet említsünk azok közül, akikkel az évek során meg kellett küzdenie a csapatba kerülésért, többnyire sikerrel. Két BL-t is nyert a Milannal, de legszívesebben a 2007-es döntőre emlékszik, hiszen a Liverpool elleni fináléban – a „visszavágón” a 2005-ös döntőbeli vereségért – a szurkolók két gólt köszönhettek neki. Az első a derekáról pattant be Pirlo szabadrúgása után. Ez tökéletesen jellemzi Inzaghit, aki a napokban pályafutása legszebb gólját vágta a Barcelona kapujába. Harminchét évesen még mindig képes megújulni, ki tudja meddig még...

2. Kaká

Világbajnokként érkezett nyolc és fél millió euróért 2003 nyarán, hatvannal többért távozott 2009-ben a Real Madridhoz. Kétszeres BL-győztes, aranylabdás, BL-gólkirály is lett Milánóban, sokszor egyedül cipelte a hátán csapatát. Amikor a csúcson volt, úgy indult meg szinte a semmiből, hogy senki sem merte még csak felrúgni sem, a szabályos szerelésre pedig esélyük sem volt a védőknek. Amikor elment, azért tette, hogy a Milan pénzügyi válsága enyhüljön az érte kapott pénz segítségével...

1. Marco van Basten

A legcsodálatosabb a három holland tulipán (Rijkaard, Gullit, van Basten) közül. 1987-ben vette meg Berlusconi, élete talán legjobb igazolását végrehajtva. Háromszor ítélték oda neki az Aranylabdát, 1988, 1989, és 1992 is az ő éve volt. Sajnos nagyon korán, 1995-ben, harmincéves korában vissza kellett vonulnia, tropára ment ugyanis a térde. Kell-e mondani, nem maradt ki egyik klubtrófea sem a gyűjteményéből. Ő volt az első futballista, aki a BL-ben négy gólt szerzett egy mérkőzésen – 1992-ben az IFK Göteborg játékosai csodálhatták anélkül, hogy jegyet vettek volna a meccsre.

Majd az idő eldönti, hogy Zlatan Ibrahimovic és Robinho a fentiek nyomába ér-e. Ez tehát a mi tízes listánk, és kíváncsiak vagyunk, olvasóink egyetértenek-e vele...